1. fejezet [Megérkezés]

Sziasztok! :)

Megérkezett az első fejezet. Remélem tetszeni fog...

Minden egy esős napon kezdődött.
- Bella! Igyekezz, vagy miattad fogunk elkésni az első napon! Mégis mit képzelsz magadról, hm? - förmedt rám Rosalie.
- Sajnálom, de nem találom a történelem könyvem. Nincs nálad véletlenül? - kérdeztem vissza szerényebb hangon.
- Jah, hogy az... lehet, hogy véletlenül elpakoltam, de mindegy. Csak gyere! - mondta félvállról a mostohatestvérem.
Rosa mindig is utált, ezért ahol csak tudott megpróbált keresztbe tenni nekem. Mostanában a dolgaim eltüntetésévél próbált borsot törni az orrom alá. Ezt a viselkedést mindig is gyerekesnek találtam, de a békesség kedvéért inkább rendszerint csendben maradtam, és tűrtem.
Az utcán már Mrs. Queen várt minket. A nagynéném. Ők neveltek fel, ugyanis a szüleim meghaltak mikor egy éves voltam. Autóbalesetben, bár ennek a részletes körülményeit sohasem árulták el nekem.
- Indulhatunk, lányok? - kérdezte mosolyogva Lena néni. Általában nagyon kedves volt velem. Saját lányaként szeretett, bár a férje, Mr. Queen sokáig betolakodónak tartott.
- Persze. Csak igyekezzünk. - siettetett minket Rosalie.
Gyorsan beszálltunk a kocsiba, majd villámsebességgel elindultunk az új sulink felé. Útközben felidéztem az elmúlt egy hónap eseményeit...
A hónap elején kiderült, hogy Kevin bácsi új állást kapott a városban, így ide kellett költözünk. Ráadásul egy adott időn belül itt kellett lennünk, szóval Rosalie és Lena néni fejvesztve pakolták össze a legszükségesebb holmijukat.
Én csak a ruháimat, a könyveimet és még pár apró dolgot hoztam magammal. Sosem kértem semmit a Queen családtól, ezért nem sok cuccom volt. Csupán amennyi kellett.
Ezek után repülővel jöttünk el a fővárosig, majd onnan kocsival Heartvilleig.
Sokan úgy tartják, hogy valamitől különleges ez a város. Hogy rengeteg furcsa dolog történik itt...
Egy kisváros volt, mégis egy kisebb dugóba kerültünk. Rosa már a haját tépte idegességében, miszerint kiröhögnek, ha elkésünk már az első napon.
- Itt egy kis olvasnivaló, amíg várakozunk. - fordult hátra Lena néni, majd átnyújtott nekünk két prospektusfélét az iskoláról. Elkerekedett szemmel olvastam az ott leírtakat, hiszen volt pár nevetséges szabály.
Például a suliba tilos bevinni akármilyen ezüstből készült tárgyat, vagy kerüljük a fokhagymát, és egyéb badarságok. Ki hallott még ilyet?
Biztos allergiásak a hagymás leheletre. - gondoltam magamban, és ezen a gondolaton el is mosolyodtam. Akkor még nem tudtam, hogy mekkora súlya van azoknak a szabályoknak.
- Itt azt írja, hogy teliholdkor messzire kerüljük el az iskolát. Olyankor tanítási szünet van. - olvastam fel a többieknek. Rosalie úgy nézett rám, mintha csak kínaiul beszéltem volna.
- Na persze... - forgatta meg a szemeit. - Ez nevetséges. Talán rituálékat tartanak teliholdkor, vagy mi a szösz? - prüszkölt a tőle megszokott módon.
- Szektákról nem volt szó. - csóválta meg a fejét Mrs. Queen. - Biztosan valami tévedés. - nevette el most könnyedén a dolgot.
- Valószínű. - mondtam halál nyugodt hangon, bár belül kissé tartottam ettől az iskolától. Elég hátborzongatónak tűnik...
- Yeeesss. Végre kiszabadultunk a dugóból. Szóval akár három percen belül a sulinál lehetünk. - kiáltott fel Lena néni. Beletaposott a gázba, majd ismét villámsebességgel száguldottunk a suli felé.
Ez az idő volt életem leghosszabb három perce. Megpróbáltam pozitívan hozzáállni a dolgokhoz, de mikor visszagondoltam a régi iskolánkra kirázott a hideg. A "különcségem" miatt kiközösítettek. Nem voltak barátaim. Nem volt senkim.
Abban reménykedtem, hogy itt legalább egy kicsit normálisabbak az emberek, és végre én is találhatok igaz barátokat.
- Itt vagyunk. Legyetek jók. - kacsintott ránk a nénikém, mikor megérkeztünk a sulihoz. Kiszálltunk a kocsiból, majd Rosa száját elhagyta egy nyájas mondat.
- Mi mindig azok vagyunk. - kacsintott vissza. - Na, gyere. De tartsd be itt is a megszokott szabályokat. A suliban nem ismerjük egymást. - nézett rám szigorúan mosta testvérem.
- Rendben. Idegenek vagyunk egymás számára. - sóhajtottam, miután Rosalie előrement. Felfuvalkodott, beképzelt liba. - gondoltam magamban. Ezt soha nem mertem neki elmondani. Ehhez túlságosan gyáva voltam...
Mikor megfordultam hirtelen szembesültem az iskolával. Kívülről majdnem úgy nézett ki, mint a Harry Potterből ismert Roxfort, csak ez most sokkal valóságosabb volt.
Lassan felballagtam a lépcsőkön, majd megálltam a hatalmas kapuk előtt. Aranyozott kerettel bekeretezve előttem virított az iskola szabályzata. Láthatólag itt a fegyelem uralkodik.
Akkor rajta. Most vagy soha. - néztem fel az égre, és beléptem. Kellemeset csalódtam. Az épület belülről teljesen olyan volt, mint egy átlagos középiskola. Viszont bekövetkezett a legrosszabb. Miután átléptem a küszöböt mindenki szeme rám szegeződött.
Összesúgtak a hátam mögött. Kellemetlenül érzés volt, hiszen majdcsak a fél iskola tekintetét magamon hordoztam. Irultam-pirultam. Hirtelen, ösztönösen végignéztem magamon. Vajon mi lehet rajtam vagy bennem olyan érdekes?
Gondolatmenetemből egy hang zökkentett ki.
- Erre, erre. Gyere. - mondta szinte alig hallhatóan.
Oké, ez egyre furcsább... - gondoltam magamban.
Megpróbáltam úgy tenni, mintha nem hallanám.
- Az életeddel játszol, kislány. Hallgass ránk. Nem tudod, hogy mit művelsz. - próbált óvni ismét a hang.
- Ugyan mitől kellene félnem? - kérdeztem alig artikulálva, mikor egy kéz hirtelen berántott egy sötét terembe. Megpróbáltam sikítani, de valahogy nem ment.
Megdermedtem a félelemtől.


                                       ~~~
A második fejezet várhatóan a jövőhéten érkezik majd meg, és az "Első nap" címet kapja majd. :)  
U.i.: Nagyon hálás lennék, ha véleményeznétek az irományaimat.